Karakterek: Tom

Érkezik a harmadik főbb karakter, ahogyan Csenge elképzelte. A tesztolvasók tudják már, mit vizslat ennyire, de ők nem árulhatják el ☺

Tom

Valahol Angliában egy fiú éppen csokidarabos kekszet majszol. Ha csendben vagytok, talán ti is hallhatjátok, ahogyan ropogtat.

Néha én sem hiszem el, hogy már tizenöt éves.

Ha diákként egy iskolába járnék vele, biztosan csodabogárnak tartanám, és mindent elkövetnék azért, hogy belessek a kapucnija alá. De Tom mindig olyan gyorsan elvegyül az udvari tömegben, hogy esélyem sem lenne megtalálni őt.

Az egyedi nyomott pólói viszont nagyon vagányak, szóval, ha nem csak diák, de fiú is lennék, biztosan találnék vele összesen egy beszédtémát – feltéve, ha már megszoktam sajátos beszédstílusát.

Karakterek: Emma

Újabb szereplőt mutatok be nektek, akit Csenge elképzelt a szobájában.

Emma

Az ő karaktere tisztult le a legnehezebben a fejemben.

Íróként meg kell ismernünk a szereplőt ahhoz, hogy láthassunk a szemével, gondolkodhassunk a fejével és érezhessünk a szívével.

Most is nehéz eldöntenem, mit írjak róla, hogy ne áruljak el túl sokat, de mégis azért valamit… Nem írhatok arról, ő milyen lenne kisgyerekként, mert neki a jelen a fontos: a virágszirmok tarkasága, a frissen nyírt fű illata, a kiállítások csendes padlóropogása, a puha holmik tapintása, a gyümölcsök íze.

Ő aztán képes elveszni a jelen apró történéseiben, és néha azon kapja magát, hogy beszippantotta a rajzolás. Ilyenkor hiába várnak rá a barátai a Körút egyik romkocsmájában, Emma nem érkezik meg – időre biztosan nem.

Igen, ő egy 15 éves magyar kamasz lány, aki keresi a helyét a világban. De nem csak a helyét: a szerelmet is.

Néha írás közben „vitatkozom” vele, hogy talán lehetne egy kicsit másként is kezelni a dolgokat, de hiába, Emmát a saját érzései vezérlik, nem az enyémek ☺ 

Azért néha jó lenne a szemével látni a világot, és tudom, hogy ő is mindenkivel megosztaná az élményeit, ha tehetné.

Karakterek: Gary

Ahogy ígértem, egyenként bemutatjuk a főbb karaktereket – persze sajátos módon.

Nem szeretnénk idő előtt felfedni a történet titkait, ezért úgy gondoltuk, csak annyit árulunk el, amennyi éppen elég ahhoz, hogy benyomást szerezzetek róluk.

Először ismerkedjetek meg Garyvel, úgy ahogyan Csenge megrajzolta, és ahogyan én elképzelem, milyen lenne alsó tagozatos kisgyerekként. A ti dolgotok elképzelni középiskolás fiatalként.

Aki pedig később a történettel is megismerkedik, megtudhatja, milyen fiatallá érik majd.

Gary

Ha kisebb lenne, és az osztályomba járna, biztosan sok ősz hajszálat köszönhetnék neki, vagy dús rózsabokrot – éppen milyen napom van.

Úgy sejtem, hogy gyakran ő lenne az utolsó, aki beáll a sorakozóba, mert valami biztosan elvonná a figyelmét az öltözködésről. Mondjuk a sál keresése, amit feltehetően elnyelt a föld vagy ellopott valaki – nyilván utóbbi. A tolvajt mindenképpen meg kell keresni, mégpedig azonnal, bárhol is vagyunk.

Állandóan rendezgethetnénk kacér kócait, hogy lássa, amit ír. Aztán amikor a tövig rágott ceruza vége fájdalmasan beleakadna a rácsavarintott tincsekre, rövid ideig rájönne, hogy az nem hajcsavaró – de akkor miért is vette kézbe?

Nyilván fel sem tűnne neki, ha fordítva húzná fel a pólóját; talán még mókásnak is találná, hogy elöl lifeg a címke és nem hátul kandikál ki.

De ha valakinek nincsen zsebszösz a zsebében, hát az Gary; előbb morzsolgatja szét az anyagot, minthogy összegyűlhetne benne bármi.

Szerencsére Gary már tizenöt éves, szóval a cipzárját fel tudja húzni önállóan. Állítólag.

Azt nem árulom el, mit szorongat a képen a kezében, és hogy mi hullik az égből ☺

"Mi a fene az az Antamorna?"

Egy sziget neve.

"És honnan jött ez a név?"

A név születésének receptje:

1. Hallgass a lektorra és vesd el az eredeti ötleted.

2. Keress egy hangzatos hangkészletet. Mondjuk nem baj, ha van köztük zengőhang.

d, t, m, n, l, r, a, o, i, e

3. Játssz ezekkel a hangokkal, írj le minél több szót, amit találsz.

3.b Vitatkozz apukáddal, hogy a –na végződés jobban illik egy szigethez, mint a –dor, mert a sziget igenis nőnemű.

4. A legjobb találatokra keress rá a keresőben, aztán fogd a fejed, hogy bizony már mind létezik, és nem, nem annyira eredeti ötlet ám a hangkészlettel játszani, mint hitted.

4.b Örülj neki, hogy mások is jónak találják ezt a hangkészletet.

5. Ha találsz olyat, ami még nem létezik, bontsd szótagokra a szavakat és fordítóprogramban keresgélj találatokat. Ezután vesd el a legtöbbet, mert kiderül, hogy különböző nyelveken bizarr dolgokat jelentenek.

6. Add fel.

7. Láss hozzá újra.

8. Lásd be, hogy kedves szavak nem jelentenek akadályt, ha a fordítóban megjelennek pl. „amor” „anta” stb. Tökéleteset úgysem találsz majd soha.

9. Kántáld hangosan, hogy hangzik, ha kimondod.

10. Végül is... Tetszik.

11. Húzogasd a szád, hogy azért lehetne jobb, és ismételd el az 1-9. pontot.

12. Térj vissza a 10. ponthoz. Szóval tetszik és kész. A legjobban az tetszik benne, hogy még nem létezik.

13. Ne keress tovább. Jó ez.

14. Ne bonyolítsd túl, ne hebegj és ne habogj; felelj a fenti kérdésre egyszerűen:

„Mi az az Antamorna?”

„Egy sziget neve. Ott játszódik a történet, amit írtam”.

Csenge már meg is rajzolta a térképet. Megtalálhatjátok benne a falut is, amiről kedden hoztam a képet.

Szóval, lekerült a lepel a nagy kérdésről, amivel a tesztolvasók és a környezetük elsőre az oklevelek láttán szembesült: Mi az az Antamorna?

Tehát egy sziget, ami ráadásul egy hosszan húzódó szakadék miatt szinte teljesen kettévált. És egyben a készülő sorozat közös neve, mert bizony egy kötetbe nem fér bele ez a sok kaland, titok és megfejtés, ami elvezet minket a történet végső megoldásáig.

Ó, igen, és el ne felejtsem elárulni nektek, mi az első rész címe:

Az ikrek mágiája

Ugye ebben már nincsen ismeretlen szó?

A táborhely

Én megálmodtam, Csenge megrajzolta :)
A készülő történet egyik fő helyszíne: a táborhely.De hol is van pontosan? Hamarosan megtudjátok.

Csenge facebook oldala: https://www.facebook.com/gigesz/?fref=ts

A szerkesztő tényleg belenyúl a szövegbe? – és hasonló homályosságok

A nagy melegben megáll az élet. Érzem a szemem állásán, hogy nem az agyam friss részéből törnek elő a gondolatok. Mégis hogyan lehet így könyvet írni? Na jó, nem írni, hanem szerkeszteni, mielőtt a szerkesztőnek meg merném mutatni az utolsó fejezeteteket.

Ennek örömére összefoglaltam néhány ismerősöm kérdését vagy megállapítását a szerkesztéssel kapcsolatban. Szerencsére van humorérzékük, így válaszolhatok írásban is a magam módján (no meg egy képpel).

Nézzük, a meleg mellett min ájuldoznak még a kedves ismerőseim!

„A szerkesztő tényleg belenyúl a szövegbe?”

Igen, az a dolga. Azért küldöm át neki a kéziratot.

„Akkor azok nem is a te mondataid!” „Akkor azok nem is a te mondataid?”

De igen, csak helyére kerülnek a szavak, ragok, szórendek, vesszők, hogy a szemed könnyebben tudjon siklani a szövegen, amikor kézbe veszed és olvasod. És igen, ha úgy gondolja, hogy az író kihagyott valami információt vagy mozdulatot, ami a karaktert vagy a szituációt erősít, azt beleírja, az író stílusához alkalmazkodva. Aztán a szerző vagy elfogadja, vagy nem, de mindenképpen jelzi, hogy oda még valami kéne.

Egyszerűen nem hagyja, hogy a saját medréből kifusson az író, illetve segíti, hogy elérje a határait, ha esetleg nem merne valamit bővebben, erősebben kifejezni (nálam ilyen többek között, hogy meddig mehetek el egy ifjúsági történetben vita, szitkozódás terén).

„Tényleg kihúzza a szuper kis gondolataidat? Pedig olyan jól írsz!”

Aha, de nyilván te kedveled a stílusom, az írásbeli élménybeszámolóim sajátos kifejezésmódját, de nem biztos, hogy a regényben is erre van szükség. Vagyis biztos, hogy nem.

„Biztos, hogy neki van igaza, amikor belejavít?”

Nem.

„Nem ártana elküldeni az eredeti szöveget kiadóknak, nem biztos, hogy nem jó az úgy, ahogy van!”

Pedig nem jó. A kiadó ugyanúgy rád szabadítaná a szerkesztőjét, ha egyáltalán szóba állna veled (van rá pár százalék esélyed), úgy 6-8 hónap múlva jó esetben. De azzal nem biztos, hogy olyan jól jársz, mintha keresel valakit, aki szimpatikus és együtt tudsz vele dolgozni, fejleszti a tudásod és megtanítja, hogyan végezd el később te magad egyre jobban a szerkesztést (de akkor is kelleni fog egy szerkesztő, legfeljebb kevesebb dolga lesz a kéziratoddal).

Én úgy választottam, hogy megtetszett a szókimondó stílusa, mert én ilyen vagyok: szeretem, ha odamondja valaki, aki ért hozzá, és az sem baj, ha én is megmondhatom, ha nem tetszik, amit javasol. Még szerencse, hogy erre is van egy harmadik lehetőség: a jó öreg harmadik lehetőség. Ha az egy meg a kettő nem jó, akkor ott az összegük, a három! Hiába triviális ez a gondolat, magamtól mégsem jöttem rá. És itt van a kutya elásva; pontosan ez zajlik a szövegszerkesztésben is: amit én nem találok meg, akár stilisztikai hiba, akár logikai bukfenc, azt megtalálja ő.

Ezen sosem spórolnék.

„Az én szövegemet nem látta szerkesztő, anélkül adtam ki magánkiadásban."

Gratulálok!

„És nem keseredsz el, amikor meglátod a sok javítást?

Dehogynem. És ha az elkeseredésnek lennének hatványai, azokat is megemlíteném.

Imádom a piros színt, mégis amikor visszakapom a javítást, úgy hat rám, mint bikára a vörös lepel. Ezután kb. két napig a javításon pörgök, mert rémesen tehetségtelennek gondolom magam. Kiakadok, hogy béna az egész, úgy ahogy van, és nyilván a szerkesztő is utálja a történetet meg a mondataimat, mert különben is meleg van meg nyár, és minden mással sokkal szívesebben foglalkozna, mint az én pocsék kis sztorimmal. Biztos csak azért mondja, hogy alakul, amiért én is mondom a gyerekeknek az iskolában. Igen, pontosan, mint amikor a hóhért akasztják ☺

Szóval, ilyenkor elbújnék a föld alá, amit a laptop képernyője elé gubbasztott testhelyzettel pótolok. Na meg persze harapok és morgok is.

Ekkor javítok, előszerkesztek, közben azon agonizálok, hogy de jó másoknak, hogy már megvan a könyvük, én meg biztosan mire végzek, valaki előrukkol egy hasonlóval, ami sokkal jobb lesz, mint az enyém.

Miután pár nappal később a borús fellegek kitakarodnak a fejemből, akkor végiggondolom, miről is van szó; arról, hogy szeretnék minél jobb munkát kiadni a kezemből. Ha pedig nem lennének bosszús gondolataim, akkor nyilván nem is lennék motivált. A legjobb, amikor ezt valaki ráolvassa a fejemre, mert magamtól nem mindig múlik el két nap alatt ☺

Több kérdést, megállapítást most nem írnék le a szerkesztéssel kapcsolatban, mert én is csak egy ízben tapasztaltam még meg a dolgot. Lehet, hogy éppen szerencsém volt, és mással egészen máshogy jártam volna. Szóval, nem akarok dilettáns módjára kijelentéseket tenni, csak a személyes tapasztalataimat írtam le.

Nem titkolom, sokszor értek mélypontok az írás közben, de ezek hosszú távon segítik a munkát.

Azt hiszem, a bejegyzés jó lezárása, ha azt mondom, hogy nem a legjobbat akarom megalkotni, hanem a legjobbat kihozni a kéziratomból, amire pillanatnyilag képes vagyok.

Hamarosan érkezünk a karakterekkel és a különleges sziget térképével, csak még megvárjuk, amíg egy kicsit többen lesztek ☺