A nagy melegben megáll
az élet. Érzem a szemem állásán, hogy nem az agyam friss részéből törnek elő a
gondolatok. Mégis hogyan lehet így könyvet írni? Na jó, nem írni, hanem
szerkeszteni, mielőtt a szerkesztőnek meg merném mutatni az utolsó
fejezeteteket.
Ennek örömére
összefoglaltam néhány ismerősöm kérdését vagy megállapítását a szerkesztéssel
kapcsolatban. Szerencsére van humorérzékük, így válaszolhatok írásban is a magam módján (no meg egy képpel).
Nézzük, a meleg mellett min ájuldoznak még a kedves ismerőseim!
„A szerkesztő tényleg
belenyúl a szövegbe?”
Igen, az a dolga.
Azért küldöm át neki a kéziratot.
„Akkor azok nem is a
te mondataid!” „Akkor azok nem is a te mondataid?”
De igen, csak helyére
kerülnek a szavak, ragok, szórendek, vesszők, hogy a szemed könnyebben tudjon siklani
a szövegen, amikor kézbe veszed és olvasod. És igen, ha úgy gondolja, hogy az
író kihagyott valami információt vagy mozdulatot, ami a karaktert vagy a szituációt
erősít, azt beleírja, az író stílusához alkalmazkodva. Aztán a szerző vagy
elfogadja, vagy nem, de mindenképpen jelzi, hogy oda még valami kéne.
Egyszerűen nem
hagyja, hogy a saját medréből kifusson az író, illetve segíti, hogy elérje a
határait, ha esetleg nem merne valamit bővebben, erősebben kifejezni (nálam ilyen
többek között, hogy meddig mehetek el egy ifjúsági történetben vita, szitkozódás
terén).
„Tényleg kihúzza a
szuper kis gondolataidat? Pedig olyan jól írsz!”
Aha, de nyilván te kedveled
a stílusom, az írásbeli élménybeszámolóim sajátos kifejezésmódját, de nem
biztos, hogy a regényben is erre van szükség. Vagyis biztos, hogy nem.
„Biztos, hogy neki
van igaza, amikor belejavít?”
Nem.
„Nem ártana elküldeni
az eredeti szöveget kiadóknak, nem biztos, hogy nem jó az úgy, ahogy van!”
Pedig nem jó. A kiadó
ugyanúgy rád szabadítaná a szerkesztőjét, ha egyáltalán szóba állna veled (van
rá pár százalék esélyed), úgy 6-8 hónap múlva jó esetben. De azzal nem biztos,
hogy olyan jól jársz, mintha keresel valakit, aki szimpatikus és együtt tudsz
vele dolgozni, fejleszti a tudásod és megtanítja, hogyan végezd el később te
magad egyre jobban a szerkesztést (de akkor is kelleni fog egy szerkesztő,
legfeljebb kevesebb dolga lesz a kéziratoddal).
Én úgy választottam,
hogy megtetszett a szókimondó stílusa, mert én ilyen vagyok: szeretem, ha
odamondja valaki, aki ért hozzá, és az sem baj, ha én is megmondhatom, ha nem
tetszik, amit javasol. Még szerencse, hogy erre is van egy harmadik lehetőség:
a jó öreg harmadik lehetőség. Ha az egy meg a kettő nem jó, akkor ott az összegük, a három! Hiába triviális
ez a gondolat, magamtól mégsem jöttem rá. És itt van a kutya elásva; pontosan
ez zajlik a szövegszerkesztésben is: amit én nem találok meg, akár stilisztikai
hiba, akár logikai bukfenc, azt megtalálja ő.
Ezen sosem spórolnék.
„Az én szövegemet nem látta szerkesztő,
anélkül adtam ki magánkiadásban."
Gratulálok!
„És nem keseredsz el,
amikor meglátod a sok javítást?
Dehogynem. És ha az
elkeseredésnek lennének hatványai, azokat is megemlíteném.
Imádom a piros színt,
mégis amikor visszakapom a javítást, úgy hat rám, mint bikára a vörös lepel. Ezután
kb. két napig a javításon pörgök, mert rémesen tehetségtelennek gondolom magam.
Kiakadok, hogy béna az egész, úgy ahogy van, és nyilván a szerkesztő is utálja
a történetet meg a mondataimat, mert különben is meleg van meg nyár, és minden
mással sokkal szívesebben foglalkozna, mint az én pocsék kis sztorimmal. Biztos
csak azért mondja, hogy alakul, amiért én is mondom a gyerekeknek az iskolában.
Igen, pontosan, mint amikor a hóhért akasztják ☺
Szóval, ilyenkor
elbújnék a föld alá, amit a laptop képernyője elé gubbasztott testhelyzettel
pótolok. Na meg persze harapok és morgok is.
Ekkor javítok,
előszerkesztek, közben azon agonizálok, hogy de jó másoknak, hogy már megvan a
könyvük, én meg biztosan mire végzek, valaki előrukkol egy hasonlóval, ami
sokkal jobb lesz, mint az enyém.
Miután pár nappal
később a borús fellegek kitakarodnak a fejemből, akkor végiggondolom, miről is van
szó; arról, hogy szeretnék minél jobb munkát kiadni a kezemből. Ha pedig nem
lennének bosszús gondolataim, akkor nyilván nem is lennék motivált. A legjobb,
amikor ezt valaki ráolvassa a fejemre, mert magamtól nem mindig múlik el két
nap alatt ☺
Több kérdést,
megállapítást most nem írnék le a szerkesztéssel kapcsolatban, mert én is csak egy
ízben tapasztaltam még meg a dolgot. Lehet, hogy éppen szerencsém volt, és
mással egészen máshogy jártam volna. Szóval, nem akarok dilettáns módjára
kijelentéseket tenni, csak a személyes tapasztalataimat írtam le.
Nem titkolom, sokszor
értek mélypontok az írás közben, de ezek hosszú távon segítik a munkát.
Azt hiszem, a bejegyzés
jó lezárása, ha azt mondom, hogy nem a legjobbat akarom megalkotni, hanem a
legjobbat kihozni a kéziratomból, amire pillanatnyilag képes vagyok.
Hamarosan érkezünk a
karakterekkel és a különleges sziget térképével, csak még megvárjuk, amíg egy
kicsit többen lesztek ☺
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése