Így születik a fantasy

 – Miről írjak könyvet, gyerekek?

– Szuperképességekről! – harsogták a harmadikosaim.

Mind a kilencen fiúk.

Amikor a reggeli beszélgetőkörben először tették fel a kérdés: „Milyen szuperképességet szeretnél?”, elgondolkodtam. Nekik ez még nagyon fontos, és tényleg mindenhonnan a beöltözött, bizarr külsejű, furcsán izgő-mozgó karakterek villódznak a szemükbe, ha akarják, ha nem… De valami hiányzik ezekből a figurákból: az emberi.

Történik valami fizikai átalakulás, felveszi a karakter a bőrruhát, vaspáncélt, fejfedőt, kabátot vagy esernyőt, és máris megmenti a világot. Mégis a külseje teszi különlegessé, a kívülről kapott csodatévő holmik.

Nem egyszer tettek fel hasonló kérdést a beszélgetőkörben. A harmadikosaim szerint a legjobb adottság, ha az ember mindenki képességét meg tudja szerezni. A mindenható. Ez is érdekes, komolyan megihletett. A gyenge tanuló, aki mindent képes megtanulni (nem egy átlagos fiú, aki rájön, hogy szuperereje van, mivel ő amúgy sem átlagos).

A másik véglet: Ma már rengeteg sorozat szól – főleg felnőtteknek – szuperképességet szerző „igazi emberekről” is, akik megrémülnek a képességüktől, és arra vágynak, hogy normálisak legyenek. Mind ugyanarról szól: jön a mentőcsapat, meggyőzik, hogy a képességét jóra is használhatja; legyen ügynök, üldözze azokat, akik nem jóra használják, vagy csak egyszerűen fogadja el, és élje boldogan világát. De az emberek félnek tőlük, ezért kiközösítik, elfogják őket stb. Ugyanaz a történetív. Láttam elég ilyen sorozatot, C-Zs kategóriáig, kutatómunka címén. Na jó, némelyik karaktert és sztorit még egészen kedveltem is, de akadt, amelyik sorozatnak nem tudtam megnézi az összes évadát.

Inkább maradok az olvasásnál – és az írásnál.

A valóságban viszont minden gyerek különleges akar lenni. Az én osztályomban mindenki az is, de az ő tapasztalataik szerint nem szuperképességekben, hanem kudarcban. Mielőtt átjöttek hozzánk, az egyik nem tudott figyelni, a másik rendesen ceruzát fogni, a harmadik beilleszkedni, a negyedik kifejezni magát, az ötödik olvasni… És ők ezért lettek „különlegesek”, sajátos nevelési igényűek.

Ezen az analógián akartam elindulni, amikor kitaláltam a témát, és tökéletesen bele is illett abba a világba, ami már megfogalmazódott bennem. Persze, nem éppen az ő korosztályuknak szól, hiszen a történet szereplői tizenöt évesek vagy idősebbek, az ő lelkivilágukat érintő kérdésekkel. Persze ez nem kizáró ok, sőt, még az is lehet, hogy 12 évnél fiatalabbaknak is „fogyasztható”. Majd ti megmondjátok.

Egész évben kérdezgették, hogyan állok a történettel; nagyon érdekelte őket a folyamat. Nekik is izgalmas, hogy különleges képességekkel élő gyerekekről írok, ráadásul egy elvarázsolt szigeten, ahol különös lények is élnek, és még mágia meg titok is van benne, na ez már maga a mázli, hiszen éppen az ő tanítójuk vagyok!

Hát imádom őket, még akkor is, amikor égnek áll a hajam tőlük. Mondják is ilyenkor, hogy van ám olyan szupererő is, hogy türelem.