Mese felnőtteknek

Ma reggel a moly.hu-n a szerencsesütim egy kérdés volt, miszerint, ha lenne rá lehetőségem, megváltoztatnám-e a világot. Nos, mi sem aktuálisabb kérdés most ennél, noha a világot nem is, de sok mást megváltoztatnék.

Egy ilyen téma életjelnek is megfelel. Vagy egy mesének.

Sok szeretettel. Nektek. Mindenkinek.

Egy csepp varázslat

Messzi földön létezik egy falu, mely küllemre semmivel sem különbözik bármelyik párhuzamos világbéli falutól. A másság sokkal inkább a település mágiájában rejlik.

A legenda szerint, egy jóságos tündért egy gonosz boszorkány – mások szerint varázsló, megint mások szerint kobold – megfosztott a varázsporától. A szerencsétlenül járt tündér, varászerő híján, apróra zsugorodott, majd áttetsző kék szárnyával felröppent a fák fölé.

Szomorkodott, mert ők, tündérek nagy becsben tartják a tündérport, amire vigyázni kell; ez az ő legfontosabb feladatuk. Hogyan cselekedhetne ezután jót a por nélkül? Hogyan fog erről beszámolni tündérkeresztanyjának? Mikor bíznak majd meg benne ismét?

Azt kívánta, bárcsak létezne egy olyan világ, ahol mindenkinek jár a beteljesült kívánság. Ha ezek a vágyak nem csak beteljesülnének, hanem feltöltenék vízzel a folyókat, ellepnék virággal a mezőt, cserepeket sorakoztatnának a tetőkre, és egy beteljesült kívánság mindenkinek hasznára válna. Amikor ezt gondolta, éppen akkor ejtett el egy könnycseppet, mely az alatta elterülő csipkés hegygerinc vonulatára hullott, annak is egy aprócska gördülő kődarabkájára. A kavics hirtelen eltűnt, ahogyan körülötte a hegygerinc is átváltozott; fokozatosan előtűnt egy óriási völgy, melyet két oldalról fák szegélyeztek, egy felől kanyargós földsánc, legtávolabbi csücskénél pedig magas hegycsúcsok meredeztek. A levegőt hűvös fuvallat tisztította ki, mely erősen süvített végig, és döngölte el a földet az erejével görgetett kavicsokkal. Az apró törmelékeket a földsánc mellé halmozta fel.

A tündér igencsak meglepődött, le is szállt a völgy közepébe, hogy körülnézzen. Csípőre tett kézzel lebegtette szárnyát az ámulattól. Olyan aprócska volt, akár egy kavics. Arra gondolt, milyen szép falu épülhetne ezen a varászlatos helyen. Házak húzódhatnának a kanyargós ívek mentén, utakat létrehozva, és a sánc oldalában, milyen előkelő helyet kaphatna egy kastély!

– Valódi kastély, igazságos királlyal, aki lehetne akár egy jóindulatú, kívánságteljesítő varázsló is! – kuncogta el magát a tündérke, ám ekkor különös dolog történt.

A talaj morajlásba kezdett, majd szépen, sorjában a földből fehérre meszelt vályogházak bukkantak elő, velük együtt szalmatetős pajták, faházak, a kerítések mellett gyümölcsfák, melyek megjelölték az utak szélét.

Már ezen is elkerekítette csillogó szemét, de ami ezután következett, arra aztán végképp nem számított: a sánc oldalában szikrázó ködfátyol keringett, akár egy tornádó, mely lassan elcsendesedett, helyébe pedig egy álomszerű kastély került. A kis tündérre vetült hatalmas árnyéka. Ekkor még hitt is a szemének, de amikor megjelent a palota erkélyén egy fiatal királyfi, fején fonott aranykoronával, már csak pislogni tudott. Felröppent a magasba, majd a király előtt lepihent az erkély korlátján.

Csak nézték egymást. A királyfi odatolta orrát a tündérhez, aki szégyenlősen elpirulva, fürgén verdesett ragyogó szárnyával.

– Bárcsak nagyobb lennél! – kívánta a király. – Igazán beragyoghatnád az életemet!

Ekkor a tündér körül tornádószerű fuvallat keringőzött, mintha egy hosszúkás kínai sárkány repkedne körülötte. A forgószél a király mellé kavargott, ott egyre nagyobb lett. A lemenő nap fényében narancsos-kékes fények verődtek vissza a tündér felől, melyek egy pillanatra elvakították a királyt. De amint visszanézett, a forgószél eltűnt, ő pedig megpillantotta a tündérlányt emberi nagyságban.

Elég volt, hogy némán összefonták kezüket; egymásra szegezett tekintetük mindent elárult. Szavak nélkül kívánták, hogy a falu benépesedjen, és az emberek puszta léte örömmel töltsön el másokat, és ha valaki mégis rossz útra téved, az legyen szabad akarata, ne az élet sanyarúsága kényszerítse lopásra vagy hazugságra.

Így született meg az a falu, mely a tiszta vágyakból épült. Olyan vágyakból, melyek mindenkinek jók. Olyan falu épült, ahol egy gyermek léte öröm a családjának, öröm a falunak, öröm a világnak. Egy gyermek, akiből egyszer felnőtt lesz, és csupa hasznosat kíván majd.

Ilyen világot kívántak mindenkinek, a tündér és a király.